A néző

a néző
A kedvenc nézőpontom a figyelőé, aki nem azonosítja magát semmivel, pusztán megfigyelőként éli át a körülötte zajló eseményeket. Ezt az életérzést érzem magamban és látom mindenütt magam körül, amerre csak járok az utóbbi napokban. Az intenzív változás, esetenként összeomlás körüli üresség súlyát kevesen viselik jól. Nehéz ebben a vákumszerű életérzésben meglátni az áldást, a félelmetesben meglátni a lehetőséget, a csodák születésének forrását. Innen minden kibontható, elérhető és megteremthető, és most jön a neheze, félelem nélkül haladni tovább úgy, hogy egyetlen lépés körvonalai sem látszanak előre.
A legnagyobb szeretet húzódik meg az ürességben. Amikor nincs mibe kapaszkodni és az egész világ víziónak látszik csupán, csak egy valami marad, a néző. A figyelő tekintet mögött meghúzódó tudatosság, a földre szállt felsőbb, isteni valóság.