A belső gyermek

belső gyermek
Ránéztem erre a képre és lavinát indított a gondolataimban. Időnként elgondolkodom, hogy még mindig csoda a békés, boldog gyermekkor. Szerencsésnek szokás mondani, pedig a szerencse még messze van a tudatosságtól.
A gyermeki énnek sokak számára még a léte is vitatott, miközben mások hatékony módszerekkel gyógyítják e szívünk mélyén megbújó teremtőt. Mit tesz velünk csodás és érzékeny gyermeki aspektusunk?
Rejtély, amíg el nem ismerjük és az erő hatalmas forrása, amikor igen. Magába gyűjt minden szépséget, szeretetet, melegséget, elfogadást, sérelmet, fájdalmat, megaláztatást, szégyent és minden élményt, ami gyermekként megérint bennünket. Azután kitermeli az erőt, magabiztosságot, kreativitást és a bűntudatot minden következményével együtt, attól függően, amiből felépült. Éppen olyan érzékeny és változó, mint lényünk bármely alkotóeleme.
A gyermeki lény tisztasága tükröződhetne az öregedő arcok mögül szemlélődő örökifjú lélek pillantásában és mégis a fájdalom torz érzelmi rétegei rakodnak rá a magunkról alkotott képek sokaságára. Ez az árnyékokkal tarkított aspektus válik életünk valóságának gyökerévé, majd rezdül meg és reagál felnőtt világunk minden impulzusára, amíg az elfogadás és megbocsátás feloldó ereje át nem hatja. Így mutatkozik meg a belső gyermek teremtő hatalma.