Ugrás a fő tartalomra

Hétköznapi tudatosság

gyermek
A mindennapok egyik önprogramozó rutinját a megszokás emelte elfogadott jelenséggé. A megszokás és a sok ismétlés az igazság álruhájába bújtat bármit és idővel egyre nehezebb feloldani, de még rámutatni is problémás. Ártatlannak tűnik, ahogyan önfeledt pillanatokban magunkról beszélünk, gyakran banális apróságok, ügyetlenségek vagy a megfelelés okozta zavar miatt.

Túl sokan hülyézik le magukat nap mint nap egy buta nevetéssel elütve. Még ezer más módon vagyunk képesek az önpusztításra. Nevelés, programozás kérdése, hogy ki milyen defekttel azonosítja magát. Az önbecsülés megtagadása irányulhat bármire. A gyermekkori teljesítménykényszerből fakadó kishitűségtől egészen addig, hogy gyerekek és nők milliói tagadják meg saját testüket és válnak biológiájuk ellenségeivé.

A kimondott szónak varázsereje van. A VAGYOK szónak különösen nagy varázsereje van. Egyszerűen, sose állítsd azt magadról, amit nem szeretnél megvalósulni látni. Abban a pillanatban, amint elhangzik, a részeddé, a valóságoddá válik olyan erővel, amilyen erővel az ember tudatosan is teremteni szeretne. Lehetőleg valami mást.

Ez a legegyszerűbb hétköznapi teremtés, amire oda lehet figyelni, mégis kapkodjuk a fejünket az önvallomások és valóságteremtések foszlányait hallgatva. Ebből indultak ki valamikor az önprogramozás apró varázsmondatai. Kezdetnek ajánlom őket, szeretettel.