Kívánságok

áldás
Sokat beszélgetünk az ölelésről, örömről és egyre természetesebben mosolygunk egymásra. Sokan nem hiszünk már az elidegenedésben, megbocsátunk, szeretünk és néha panaszkodunk, hogy mit tettek velünk. Ezt választottuk vagy megengedtük, ugyanaz.
Nem felejtettük el az áldást, csak félretettük. Kis polcra került az "Isten áldjonnal" és a "Béke velünkkel" együtt. Gyönyörű emlékeztetők, erősek, hatalmasak és a mieink. Hozzuk vissza őket és a sok valamikor mindennapos áldást, amiről olyan engedékenyen lemondtunk.
Vagy legyünk kreatívak, hiszen annyi minden következhet egy "legyen" után, és melegség árad szét egy ember szívében.
Minden pillanatban tudnunk kell a szívről, innen az erőnk. A vágyaink forrása nem mindig, de a végcélja mindenképpen.
A szavaink nyomán fény terjed szét a világban és nem túlzás, hogy már a gondolataink átlépik a varázslat küszöbét.
Mert ez nem az idők vége, hiszen sosincs teljes sötétség, a fény is rég kirobbant a homályból, csak még mindig a megszokás bilincseiben menetelünk, csendesen belefeledkezve.