Ugrás a fő tartalomra

Amikor a kettő egy és ugyanaz

gyermek
Az élet valódi arca a változás. Azt szokás mondani, hogy felgyorsult az idő, pedig csak a minőségek közötti határ lett egyre élesebb. Már amennyiben van értelme minőségekről beszélni, amikor éppen egy egységtudat alapú világ küszöbén billeg az emberiség. A változás az a tükör, amiben az anyagba kövült ember a legkevésbé akarja viszontlátni magát.

Mostanában előfordulhat a megkötöttség érzése, miközben kiterjesztett szárnyakkal nézelődünk, hogy miért nem megy és hova tovább. Jó kis illúzió, ami az apró bothoz kötött elefánt példázatára emlékeztet. Az egyetlen, ami fogva tartja, az a saját elméje. Hát, mi emberek pontosan ugyanígy vagyunk vele. A különbség az, hogy mi bármerre nézünk, sok-sok megláncolt lelket látunk.

Az anyag fogságába kövült tudatosság oldódásának csodás napjait éljük. Ez a lezárások és továbblépések ideje, de ezért tenni kell. Az ösvény, ami már átjáróvá szélesedett, egy lehetőség.

Gyorsan és hatékonyan oldódnak a kötöttségek, a megbocsátás óriási erővel oldoz fel és minden elvégzett munka, ami a szabadságra irányul, csodálatos eredményeket ad. Érdemes legyőzni a kőbe vésett illúzió erejét, egy pillanatra nyugodt szívvel gyermekké válni és eljátszani a gondolattal, hogy ebben a világban minden Fényből van. Számomra ez a legmegnyugtatóbb gondolat, amikor maga alá gyűr az anyag.

Az elkülönültség feloldódásának van még egy fontos üzenete. Az adok-kapok játéka vagy játszmája. Játszmája, amikor pusztít, és játéka, amikor tudja, hogy a kettő egy és ugyanaz.