Ugrás a fő tartalomra

Kiút a terhek sűrűjéből

alvás
2018 erős kezdettel indult. Nyitott szemmel az ember úgy érezheti magát, mint egy felpörgött körhintán. Csukott szemmel jobb bele sem gondolni, pedig erre reagálok most egy angyalos bejegyzéssel.

A változások az ellenállás mértékétől függően óriási feszültséget gerjesztenek. Emberek léteznek az őrület határán és amikor ezzel egy hétköznapi helyzetben szembesülünk, akkor tudatosul, hogy ezt az őrületet mind körülöttünk és szeretteink körül hordozzák.

Az angyalkommunikáció egyik kihasználatlan területe a teherletétel. Még az a tény is okozhat gubancot, hogy "nem vagy egyedül", pedig a világ láthatatlanabb fele nagyon is készen áll a segítségnyújtásra.

Kevés embert ismerek, aki egy angyal jelenlétében tudja, hogy mit akar. Még kevesebbet ismerek, aki a jelenlétnek tudatában van. De vegyük most alapul, hogy így van és kezdjük egy egyszerű gyakorlattal.

Biztosan van olyan angyali létező, akinek a léte is melegséggel tölti el a szíved. Nyugodtan lehet korlátok nélkül keresgélni a panoptikumban, de tökéletes megoldás lelked angyalához vagy éppen az égen ragyogó Hold intelligenciájához fordulni.

Este lefekvés előtt gondold át a napod, önkéntelenül is újra fogod élni, érezni a terheid. Fogd ezeket a terheket és dobozold be vagy kösd egy nagy batyuba, ahogy jól esik. A lényeg, hogy érezd, mindet jól becsomagoltad és készen állsz elengedni magadtól.

Most fordulj a kiválasztott angyali létezőhöz és ajánld fel, add át neki a batyuba kötött energiacsomagodat. Lásd akkor is, ha nem látod. Tudod, hogy képes vagy rá. Gondolkodás nélkül, főképpen gátlások nélkül szabadulj meg minden feszültségtől, majd vegyél néhány mély, lassú lélegzetet.

Amikor végeztél és érzed a megkönnyebbülést, akkor add át magad az alvásnak és pihenésnek. Ahhoz, hogy ez szokásoddá váljon, csinálj belőle harminc napos kihívást.

Amikor már gyakorlottan és bizalommal kialakítod a terhek letételének ezt a módját, nyugodtan visszanyúlhatsz az életed során felgyülemlett, nehéz élethelyzetek gyümölcseihez is. Az érzések mutatják az utat, a megoldásért pedig nyugodtan hallgass a szívedre.