Az angyalok szemével nézve

angyalok szemével
A "Nem számít"-tól eljutottunk a "Minden tökéletes úgy, ahogy van"-ig. Különös varázsmondatok. Szeretem ezt a csodás időszakot a téli napforduló előtt. Egyszerűen szép, az ember vesz egy nagy lélegzetet és belesétál a csendbe.
A csend varázslata pedig a szembenézés önmagunkkal, először mindig azokkal az eltemetett, árnyékban lesben álló és megtagadott aspektusokkal, amiket legszívesebben sosem látnánk viszont.
Ahogy az égig érő fának is jó sok ága van, előbb-utóbb minden út elvezet a célig. Menet közben szeretem magam emlékeztetni arra, hogy ki vagyok én, az angyalok szemével nézve. Különösen akkor jó emlékeztető, amikor az önbecsüléshez vezető kacskaringókat rovom. Egyszerűen, tökéletességmánia és ítélethozatal nélkül. Mint az első szembesülés, hogy nincs szükség közvetítőkre Isten és ember között. Nincs olyan szakadék, amit kívülről bárki más áthidalhatna.
A csúcsra pillantva pedig ott vár a végső kérdés, hogy ki vagyok én a saját felsőbb valóságom szemével nézve. Na, ez az a pont, ami után már az álmok sem ugyanazok. Sőt, különösen az éjszakai órák változnak meg nagyon, mert egyetlen fókuszált pillantás a csúcsra felébreszti és játékba hívja az összes ismert és ismeretlen valóságot.