A felszín és a mély

mélység
Avagy a felszín és a szív mélye. Az utóbbi kifinomult és csendes.
Amikor nyitott szemmel járok a világban és a szépséget keresem, gyorsan visszakanyarodok ehhez a békés gondolathoz. Mindig legalább két választás van, akkor is, ha a látszat harsány megnyilvánulásai kitartóan terelgetik a figyelmet. Szándékosan nem írom azt, hogy uralják, mert nem így van.
Csodálatra méltó, ahogyan az emberi természet felejteni tud, mert bármi zajlik a felszínen, semmi sem tűnik el. Az élet nem olyan, mint az idővonal, ami eltünteti a szemünk elől a lényeget. Óriási figyelmet igényel nap mint nap emlékezni igaz valóságunkra, belelazulni, lelassulni, elcsendesedni és ráhangolódni a nyugalomra. Majd minden új nappal újra és újra megint, mielőtt felgyorsul, körbefon, eltompít, vagy végletesen letaglóz a felület hangzavara.
Egy kicsit több emlékeztető kell.
Pedig a zűrzavar ellenére egyre könnyebb. Régen különleges napokon volt érezhető az a könnyedség, ami most természetes. Különböző nézőpontokból más és más tükröződik vissza és egyre több ember hangolódik át. Nagyon sok ember.
Az élet szép, már akkor is, ha csak egy lehetőségként tekintünk rá.