Távol a végtelentől

végtelen
A legnagyobb csendben is minden nap impulzusok gyűrűznek hozzánk, amiket körülbelül úgy lehet fordítani, hogy "te jó ég, ritkul a levegő, most mit csináljak?"
Képek sora jelenik meg bennem egy lenyűgöző óceánról, aminek van sűrűsége, hiszen az érzések létezésünk terét igazolják, de ebben a szikrázó, felfénylő, élő áradatban nem csak csukott szemmel kapálózni, hanem gyönyörködni is lehet. Nagyon mélyen hordozzuk magunkban a tagadást, ami az irrealitás rongyos maszkjába burkolja az egyszerűség útjait.
Gyönyörű és nehéz változás ez, ám az élet kihívások nélkül csak állóvíz marad. Egy másik kép is játszik előttem, amikor a tagadó, szorongatott félelemre nézek. Önkéntes száműzetésben, elzárva a végtelentől a korlátok csak belülről tűnnek áthatolhatatlannak, kívülről teljesen átlátszóak. Láthatatlanok.