'Kártékony népek'

felhők között
Becsöngettek, felmértek, próbálkoztak. Anyukámat kimentve jöttem a megszokott egyetlen mondattal, ami mindig beválik: NINCS VILÁGVÉGE. Sebaj, nyomultak tovább. Nem vetkőztem ki magamból, tíz percembe is beletelt, mire megszabadultam. Profik. Pedig nem nyitottunk kaput. Mi maradt utánuk? Szédülés, zsibbadás és egy virtuális gyomroncsapás nyomai. Csordogáló fekete szutyok, haragvó istenük erőszakos apostolairól. Ilyen is van. Első gondolatom a címben. A második rövidebb volt: időt kérek, talán majd egy kicsit később megpróbálom szeretni őket.