Az arcok mögött

Mária
Soha ennyi kép nem tükröződött bennünk, mint manapság. Az emberiség keze nyomán évezredek arcai néznek ránk a monitorról és szinte mindig végig fut bennem egy érzés.
Múzsa vagy ember, a képzelet szülötte vagy koldus, netán pápa vagy szerető arca emeli ki a feledésből egy angyal, egy szent vagy mester emlékét.
Bibliai méretű alakok jelennek meg ihletett és kevésbé ihletett formában, némelyik valóban annyira felemelő, hogy szinte szentségtörés széthasítani a rá boruló illúzió fátylát.
Az ember hajlik rá, hogy saját korának ideáljai szerint álmodjon, így végül alig marad támasza egy másik kor valóságát nézve.
Itt és most ezek a gyakran belsővé vált képek kísérnek minket, amikor hangolódunk vagy éppen imádkozunk.
Hazugság? Nem. Amikor a kezet a szeretet vezérli, akkor ezek az arcok azok, akiket az alkotójuk elénk tárt. És ez csodás, akár a Google, akár egy múzeum ajándéka.
Végül az alkotók is megvicceltek minket rendesen, hiszen a kortársak, akik szellemi társak is voltak egyben, igen gyakran mintázták meg egymást. A mai napig alig tudjuk, hogy látjuk és mégsem látjuk azt, akit olyan nagyon szeretnénk látni, mert nem maradt fenn róla egy apró skicc sem, amin ott lenne a címke, hogy íme, Ő.