Leértékelés

leértékelés
A jelek szerint az idei trend önmagunk kegyetlen leértékelése, az önvád, alaptalan félelmek uralma, önbüntetés, tudatosan vagy éppen önkéntelenül. Majdnem minden napra jut egy beszélgetés, ami szembesít. Tükör ez nekem is éppen úgy, mint annak, aki arra kér, hogy segítsek mélyebbre látni. Csodás emberek, akik valamitől szenvednek, pedig a szenvedés elválasztás.
Mindennapos küzdelem önmagunkkal, mint valami idegennel, külsővel, ami valójában lehetetlen. Miért tanuljuk meg megengedni azt, ami elválaszt isteni valóságunktól és miért nem tanuljuk meg megengedni az azonosulást vele.
Krízishelyzetek tömegével vannak és ez a változás jele, bár nehéz elfogadni, hiszen azt akartuk, hogy rend legyen, de valljuk be, ahhoz alapos takarítás kell. Még az alapoknál is mélyebbre hatolva.
Az egész úgy tűnik fel, hogy én nem ezt akartam, kevés az információ, mindenki mosolyog és ha valamit mond, az annyi, hogy engedd meg magad. Nem elírás, ez a megfelelő kifejezés a 180 fokos fordulatra.
Itt van például a társteremtés alapvető eleme, hogy légy folyékony és aktív alkotóeleme az egésznek, légy tudatos része a rendnek és eltűnnek a határok. Ezzel szemben az ember szenved, szeparálódik és végül egy privát toronyban köszönt rá a hajnal. És a segítők tovább mosolyognak, mert felépíteni temérdek élet munkája volt, lebontani egy pillanat. Ők tudják, mi meg tudjuk, hogy tudják és várjuk tovább az elméleteket, pedig nincs több. Mindenünk megvan.
Valamikor koronként alig néhány ember valósította meg önmagát, most mindenki markolja a kulcsokat és fel sem fogja micsoda áldás ebben a zűrös korban élni. Már az a tény, hogy mi mind tudunk a Felsőbb Énről, tudunk az Isteni Énről, beszélünk róla, látjuk és ezzel a lehetőségek azon pontján csücsülünk, ahonnan el is érhetjük.