És mi van, ha nincs mennyország, nincs pokol, csak Én Vagyok és kész

nincs pokol
Régi bölcsesség, hogy a mennyországot és a poklot az ember önmagában hordozza, de azzal az elkeseredett gondolattal is találkozom időnként, hogy a földi lét maga a pokol. Ennyi erővel bármi lehet.
Manapság ugyan más szimbolika van divatban, emelkedettségről vagy alacsony rezgésű érzelmekről beszélünk, de a lényeg ugyanaz.
Akár fenn, akár lenn, az mindig egy állapot, amit az ember önmagából teremt és vetít ki. Szerencsétlen eset, amikor a kivetítéssel igazolja önnön elviselhetetlen sorsát. A béke és a harmónia nem keres igazolásokat.
A válaszúton túl vagyunk, az a dolgunk, hogy minden erőnkkel fenntartsuk a választott minőséget. Mit mondjak erre a földi pokol dologra? Ez egy hármas kereszteződés és egy tábla mindig hiányzik. Tudom, hogy abban felnőni, miszerint Isten és közötte távolság van, nem lehet könnyű, de az ember elér arra a pontra, amikor túllép a magával hozott elképzeléseken és választ. Mondjuk saját isteni valóságát.