A mágikus világkép az ember sajátja születésétől fogva. 8-9 éves korunk körül szépen kihúzzuk magunkat belőle és beletanulunk a rideg valóságba. Van aki úgy marad, van aki újra magára talál. Az úgy maradás fájdalmas lehet, tele csalódással és értetlenséggel. Elfeledett világunk csupán a szemünk előtt válik láthatatlanná.
Majdnem mindenkiben ott van a nosztalgia az elhagyott valóság után. Most különösképpen reneszánszát éli és ez nekem tetszik. Tetszik, ahogy az emberek csendesen felvállalják a ma még furcsaságnak tetsző világképüket. Tetszik, mert ettől különösen kedvesek, szépek és egyediek lesznek, az elkülönülés vesztesége nélkül. Minden ember a létezés egy-egy árnyalatát adja a maga csodás és egyedi módján és ez gyönyörű.
Majdnem mindenkiben ott van a nosztalgia az elhagyott valóság után. Most különösképpen reneszánszát éli és ez nekem tetszik. Tetszik, ahogy az emberek csendesen felvállalják a ma még furcsaságnak tetsző világképüket. Tetszik, mert ettől különösen kedvesek, szépek és egyediek lesznek, az elkülönülés vesztesége nélkül. Minden ember a létezés egy-egy árnyalatát adja a maga csodás és egyedi módján és ez gyönyörű.