Ugrás a fő tartalomra

Belső gyermek / Kryon

belső gyermek
Szeretett gyermekünk. Köszöntelek ebben a meditációs formában. Olvasás közben fogod átélni és magadévá tenni mindazt az élményt, amely meggyógyítja és felszabadítja a belső gyermeket, isteni valóságod egyik töredékét. Öleld magadhoz ezt a fájdalmasan elfelejtett aspektusodat, hogy gyógyulásod teljessé válhasson.

Beszéljünk először az imaginációról. Mindazt jelenti, amit saját teremtőerőd használatával a szívedbe fogadsz, hogy megvalósulásra törjön. Fölötte áll a vizualizációnak, hiszen egyidejűleg teremted és fogadod magadba. Könnyű lesz.

Helyezkedj el úgy, hogy kényelmes legyen és olvass lazán, könnyedén. Észrevetted már, hogy olvasás közben jelenlevővé teszed olvasatod tárgyait? Ellustultál már a sok film nézésében? Nem baj, akihez nyúlunk, még tudja ezt.

Kezdj el visszagondolni egyik legkedvesebb gyermekkori emlékedre. Érezd azt, amit akkor éreztél, az illatokat, a fényeket, a színeket. Hívd a belső gyermeket most. Szólítsd meg. Szeretettel hívd magadhoz.

Régen szólítottad, vagy sosem? Szólítsd és kérd, hogy tartson veled. Mosolyogj, öleld magadhoz. Önmagadat öleled. Tartsd meg az ölelésben. Mondd, hogy kísérjen végig az emlékeden, legyen veled. Hiányzott neked.

Mit szeretnél most, mit szeretne veled játszani? Mit szeretne veled átélni? Miért hibáztat? Miért dühös rád?
Öleld át szeretettel egy hófehér fényburokban, egy fénygömbben. Ringatózzatok ketten ebben a fénygömbben együtt, teljes védettségben és nyugalomban. Érezd, hogy szereted őt, szereted ezt a gyermeket. Ne hibáztasd magad, amiért elfelejtetted. Tartsd meg őt biztonságban a fehér fényben átölelve. Érezd a fájdalmát, fogadd el és szeresd. Érezd a dühét, fogadd el, hiszen teremtőerőd bilincseit kell elengedned.

A belső gyermek létezik benned és a szívedbe vissza kell térnie. El kell engednie minden fájdalmat, haragot és vágyat, amit gyermeki énje melegen tart. Fel kell oldódnia ebben az angyali fényben, amiben tartod őt.

Érzed? Látod? Ennyire egyszerű kapcsolatot teremtened vele. Nem kell, hogy elvonulj meditálni. Ő nem csak akkor létezik, amikor felkészülsz rá. Ő mindig veled van. Hívd és szeresd minden pillanatban, az autóban és amikor sétálsz, amikor valami nagyon szépet látsz.

Az öröme a te örömöd és amikor egyensúlyba kerültök és a szívedben ragyogva elfoglalja helyét, teljesebb ember lettél.
Tedd ezt meg. Tedd meg most. Nem kellenek szavak. Nem kellenek ezek a sorok sem. Emlékeztetők neked. Olvasd addig, amíg még nem emlékezel, de hidd el nekem, gyorsan fog menni. Csak tedd meg. Most.

Nyisd ki a szíved és öleld át magad szeretettel, kedves gyermekünk.

Kryon

Népszerű bejegyzések

Citrin, az aranykvarc

A citrin az ametiszt mellett az egyik legszebb megjelenésű kvarckristály. Ragyogóan szép, különösen a tiszta sárga, aranykvarc árnyalatok.

Numerológiailag a 6-os szám fejezi ki, rezgése Jophiel arkangyal és Kuthumi energiájához kapcsolódik.

Az emelkedett szellemiség, függetlenség, eredetiség, kreativitás és erő köve. Új utakra terel. Művészi beállítottságú emberek joggal vonzódnak hozzá. Fokozza az intuíciót, fogékonnyá tesz a teljesség, az egyetemes látásmód megtapasztalására. Az ametiszthez hasonlóan diszharmónia esetén ideges tüneteket okozhat, de ez kizárt, ha szimpátiából választjuk. Ebben az esetben kiegyensúlyoz, megnyugtat, az erő és magabiztosság érzésével tölt el.

Manapság a siker, bőség és szerencse köveként ismert, ennél azonban sokkal többet tud. Védelemre inkább a régebbi időkben használták és főleg a férfiak körében volt népszerű.

Eredeti megjelenésében a kristály gyakran barnás árnyalatú, magas hőfokon változik aranyszínű, kimondottan feltűnő, ragyogó drágakővé. Az…

Pirit, az energiapajzs

A pirit átlátszatlan, tömör vas-szulfid, amely általában arany és világos rézszínben található meg. Ez a tulajdonsága első látásra könnyen megtéveszti az embereket, ezért kapta a bolondok aranya gúnynevet. Az ásvány természetes formájában igazán szép, különösen a kocka alakzatokban képződött darabok.

Száma a négyes, az angyalok közül Uriel energiájához kapcsolható.

Népszerű szerencsekő, az erős akarat, siker, inspiráció, gazdagság és jólét kifejezője, de ennél sokkal többet tud. Magas rezgésű földelő ásvány, használata energikussá és magabiztossá tesz. Védelmező tulajdonsággal bír, tisztít és kiegyensúlyoz. Az auramező határait védi és megtartja, igyekszik regenerálni a sérült energiamezőt és megtartani az energiát. Ez a tulajdonsága hatásos védelmezővé teszi, árnyékol és pajzsként viselkedik, eltaszítva a viselőjével nem harmonizáló energiákat. Ehhez elég egy marokkövet a test közelében, például zsebben tartani.

Gömb vagy tojás alakúra csiszolva a térharmonizálásban használják, de…

Az átutazó ébredése

Az átutazó ébredése fejezi ki a jelenleg uralkodó életérzést. Személyes pillanat, sok millió ember személyes pillanata, abszolút szinkronicitásban összehangolva.

Az átmenet energiája úgy tombol mindenütt, mintha fejre állt volna a világ. A lehetőségek teljes skálája játszik, az őrült ellenállástól az átutazó szemlélődő nyugalmáig. Most mindenkinek csak saját magával van dolga.

Az ember személyes világa valóban a feje tetejére állni látszik. Ami eddig bevált, váratlanul csődöt mond, és minden új, amit készek vagyunk megismerni, működik. Miközben az egység vonzása örvénylik, a dualitás harsányan viccelődik velünk. Mindehhez a fegyorsult teremtés, meglepetésekkel teli, szokatlanul gyors manifesztációk játszanak.

Itt már tényleg csak a szemlélő nyugalma segít. Elfogadni, megengedni, mosolyogni, mert éppen születik valami új és gyönyörű.

Turmalin

A turmalin gyönyörű, magas szilíciumtartalmú kristály. Gyakran tökéletesen tiszta, egyetlen kristályon belül több színben tündököl és tökéletes kristályalakzatban növekszik. Színei: rózsaszín, bíbor, zöld, indigó, színtelen, barna és fekete.

Metatron energiájához kapcsolható és a 11-es számhoz.

A harmónia, érzékenység, béke, nyugalom, intuíció, tisztaság és szépség köve. Kiegyensúlyoz. A színtelen turmalint a látnoki képességek fokozására használják. A kék turmalin tökéletes indigó színű és hatású, nagyon ritka. A rózsaszín és zöld kristály egy kőben (dinnyeturmalin) vagy ékszerben gyerekeknek a legjobb választás minden ásvány közül.

A fekete turmalin átlátszatlan vagy enyhén áttetsző, egyedülálló tulajdonsága, hogy nagy mértékben elnyeli a sötét, terhelő energiákat, így gyakorlatilag lehúzza viselőjéről és nem közvetíti vissza. Ez lehet az oka annak a hiedelemnek, hogy a fekete turmalint nem kell tisztítani. Ennek ellentmondok, mert hanggal és energiával jól tisztítható. Legalább …